thermoowod burkolatú gerendaház terasz

2009 július 08., szerda 19:33
Nyomtat
Lovasberényben, 2009 januárjában gerendaházat építettünk. thermowood terasz a gerendaháználAz épület tervezésekor már közösen elhatároztuk, hogy a teraszok thermowood burkolatot kapnak. Alul, ahol nagyobb igénybevételnek van kitéve a járófelület, szó volt esetleges trópusi alapanyagról, azonban az ár és a környező anyaghasználat miatt az erdei fenyőből készült thermowoodnál maradtunk. Kezdetben sötétbarna színe, remekül beleolvad majd környezetébe, ugyanis felületkezelés nélkül acélos szürke színt vesz majd fel. Persze lehet felületkezelni, ekkor megőrizhető ez a gyönyörű csillogó barnás árnyalat. thermowoo burkolat
  A felső terasz kialakításánál az épületet eredendően úgy terveztem, hogy a ragasztott gerendákra közvetlenül fekszik fel a 25 mm vastag thermowood burkolat. A kilógatott gerendákra (felületkezelés után) közvetlenül csavaroztuk a járófelületet. A thermowood "D" osztályban az a jó, hogy sokkal nagyobb és intenzívebb hőkezelésen esik át az alapanyag, mint a leggyakrabban használt thermowoodoknál (S) A járófelületet mindig úgy kell elkészíteni, hogy a kijárat a legkisebb szintkülönbséggel legyen átjárható. Célszerú a burkolatot közvetlenül az alu küszöb alá befuttatni. Ha túl nagy a távolság, akkor is lehet készíteni emelést (természetesen azonos anyagokból). A földszinten, mivel a gerendaház ajtaját mesterségesen emeltük, kb. 13 cm-rel magasabb, mint az aljzatbeton. Ezt aláemelt párnafázattal oldottuk meg. Az irányelv itt is az volt, hogy a bejárati ajtó alá futtajuk a thermowood burkolatunkat. thermowood emeleti terasz
Lerakás után masszív járóréteg jött létre. Nem szeretem azt, amikor egy faburkolaton lépdelve imbolyog
alattam a felület. A legalapvetőbb hiba apárnafák lespórolása. 1-2 szál párnafán múlik az egész. 
  25 mm-es thermowood járófelület esetében kb. 50 cm-es tengelytávval kell a párnafákat elhelyezni. A víz kifolyását a teraszról a szálirány helyes megválasztása jelenti. Enyhe lejtéssel szép lassan ki lehet vezetni a vizet thermowood burkolatunkról.